2011. december 15., csütörtök

Kis dobos fiú

Ejtettem már néhány szót Josh Groban-ről korábban, pár dalt hoztam is mutatóba tőle. Itt az alkalom, hogy Karácsony apropójából kicsit többet beszéljek róla :)
2007. október 09-én jelent meg Noël című albuma, ami 13 klasszikus karácsonyi dalt tartalmaz. Hogy a lemezt bátran nevezhetjük a szívem csücskének, azt hiszem, nem véletlen. Elég csak belehallgatni, és az ember egyből meghitt ünnepi hangulatba kerül.
Josh tulajdonképpen folyamatos rajongói kéréseknek tett eleget, mikor felénekelte a lemezt. Harmadik, Awake című albumát promotáló világkörüli turnéja kellős közepén, ami már önmagában nem kis teljesítmény. A CD a megjelenését követő 11. hétig 3,6 millió példányban fogyott el az USA-ban, és vált 2007 legnagyobb számban eladott lemezévé! 2011 októberi adatok alapján 5.280.000 példány kelt el belőle az Államokban, ezzel minden idők második legnépszerűbb karácsonyi albuma Kenny G. 1994-es lemeze után.
A Billboard 200 listájának 51 éves történetében több rekordot tart: az első karácsonyi album, ami négy egymást követő héten első helyen állt. 2007 egyetlen albuma, amely 5 egymást követő héten át első volt. Azt hiszem, nem kis teljesítmény egy olyan lemez esetében, amiről Josh úgy nyilatkozott, úgy gondolta, ha elad belőle 100 ezer példányt, már megérte. Ebből is látszik, hogy a nagyravágyás nem igazán szerepel a szótárában :)
A mai világban, mikor a zeneletöltések száma egyre emelkedik, nagy veszteséget okozva a lemezkiadóknak, azt hiszem, mindez elismerésre ad okot. Annak függvényében pedig, hogy a populáris zene mennyire ellaposodott, és a zeneipar sorra állítja elő az egyforma, nem inkább hangi, hanem extravagáns kvalitásokkal rendelkező előadókat, Josh tényleg igazi unikumnak számít. Nemcsak gyönyörű baritonjának és klasszikus képzésben csiszolódott énektudásának, zongorajátékának és dobverő forgatásának, dalszöveg- és zeneszerzői tudásának, a klasszikus, a világzene és a popzene ötvözésének, hanem tiszta, botrányoktól mentes életvitelének, jótékonysági munkájának, fiatalok és gyerekek művészeti oktatását támogató alapítványának, rajongóihoz fűződő speciális viszonyának köszönheti, hogy 10 éves pályafutása alatt világszerte eladott kb. 26 millió CD-t.

Josh Groban - Noël - Little drummer boy


2 megjegyzés:

  1. :) Ez a dal soha nem volt a kedvencem, de azért szívesen meghallgatom. Josh-tól meg pláne! :))
    Milyen aranyos felvétel, olyan kis meghitt.
    Ma egész nap a Noël szólt, többek között ez is. :)

    VálaszTörlés
  2. A dalt én sem igen szerettem soha. Elég fura feldolgozásokat hallottam belőle. Josh-tól viszont imádom. Annyira jó a hangszerelése, ez a keltás hangzás, hogy nem tudom nem szeretni. Ritmusos, hangulatos, ugyanakkor komoly.

    VálaszTörlés