2014. július 27., vasárnap

Dolhai Attila búcsúkoncert, avagy vallomások egy témára


"- Lophatok pár képet az oldaladról?
- Honnan?
- Facebookról. Írhatnékom van a blogomba, és rájöttem, hogy még egy szót sem írtam a váci koncertről.
- Pontosan!!!! Grrrrrr ....... Szóval igen! Sőt, kötelező!
- Oké! És beárulhatlak, hogy megint milyen cuuuukiiii voltál?
- Áruljál!
- Rendben!"

A bejegyzést az előző párbeszéd előzte meg, ami lányom és közöttem zajlott. Így "loptam", és árulkodok is :))) Először is magamra, hiszen pontosan egy hónapos lemaradásban vagyok. Hogy miért? Nem tudom. Hiszen írtam már koncertbeszámolót (is). Most is akartam, hiszen olyan sok minden kavargott bennem Dolhai Attila váci búcsúkoncertje után. Biztosan érnie kellett a gondolatoknak, mondhatnám nagyképűen, de ez sem igaz. Maximum lecsitulniuk az érzelmeknek. Bárhogyan is, itt az ideje, hogy írjak pár sort arról, hogy mi történt június 27-én, Vácon. De ehhez előbb egy picit vissza kell kanyarodni a múltba.

Vallomás 1

Mindig is imádtam a zenét. Azt szoktam mondani, hogy zenei téren mindenevő vagyok, hiszen bármilyen műfajnak vannak kiemelkedő tehetségei mind szerzői, mind előadói oldalon. Legyen az rock, opera, pop, operett, musical, blues, jazz és sorolhatnám ... ami jó, az jó. Viszont hajlamos vagyok nagyon magasra tenni a mércét, és a hajlamot követve pakolom is azt szép rendesen jó fentre. Plácido Domingo, Céline Dion, Queen, Barbra Streisand, hogy csak párat említsek a kedvencek közül. És több éve Josh Groban, aki jött, látott és győzött. 

Vallomás 2

A mércepakolás mellett még egy dologra hajlamos vagyok, de nagyon: nem meghallani mást. Készakarva használtam a hallani és nem a hallgatni igét, mert hallgatok természetesen másokat is, és, ahogy látszik a korábbi bejegyzésekből, sok-sok dalt, zeneművet szeretek, csodálok, de a kedvencek - főleg Josh Groban - erősen uralják az én kis egyéni piacomat. És hajlamos vagyok nem úgy hallani másokat, mint a kedvenceket.
Van egy műfaj, az operett, amit már egészen pici koromtól kezdve szeretek, hiszen régen - szerencsére - sok darabot tűzött műsorra a tévé. És volt, hogy el is jutottam egy-egy előadásra már gyerekkoromban. A másik műfaj, amit szintén régóta szeretek, és ami összefonódik több okból is az operettel, az a musical. A műfaj szerelmesei közül ki ne látta volna Az operaház fantomját, a Macskákat, illetve kis műfaji áttekintéssel élve - az István, a királyt. A Hair-t! Vagy a Grease-t. Esetleg a Jézus Krisztus, szupersztárt. A fiatalabb darabok közül pedig például a Rómeó és Júliát.

Vallomás 3

A "nem meghallani mást" hiba, és a legnagyobb kedvenc léte odáig tudja vinni az ember lányát, hogy bár szeret más előadókat is, elismeri, hogy csodálatosan énekelnek, és elképesztő hangjuk van, mégsem megy utánuk. Miért is? Talán azért, mert nem fér be több kedvenc a lelkébe, fülébe, agyába, szívébe. Talán azért, mert ha másnak, és annak a MÁSIKnak, akinek a hangját évek óta ismeri, szereti, és az álla leesik tőle, ugyanúgy odaadná a fülét és a zenei lelkét, mint A KEDVENCnek, akkor holmi zenei tudathasadásos állapotba kerülne, és talán előfordulna az elképzelhetetlen, és kiderülne, hogy A KEDVENCen kívül más is kiválthatja ugyanazt a hatást. És, mivel az ember gyarló, a végén még azt hiszi, hogy mégsem olyan tökéletes a One and the Only. És ez egy nagy-nagy butaság :) 

Vallomás 4

Az ember lánya továbbá megalkuvó is tud lenni. Ha más a zenei lelkét célozza meg, ösztönösen védeni akarja a zenei nagy Ő-t, ezért, bár elismeri, hogy igen, van ám ott is hang, de még milyen, és hallgat is dalokat továbbra is másoktól, és a lelket célzó MÁSIKtól, és nézi a különböző felvételeket előadásokról, fellépésekről, interjúkról, nem megy tovább. Nem hallgat a szívére, mikor a MÁSIK koncertjére hívják, mikor ingyenes, szabadtéri programra invitálják, ahol a MÁSIK is fellép. Nem vesz jegyet a színházba, mert egyedül nem akar menni, és mivel úgy gondolja, más nem jönne el vele, szépen lebeszéli önmagát a programról anélkül, hogy megkérdezte volna például a családot, hogy nem akarnak-e menni vele? Mert így kényelmesebb? Mert így könnyebb? Vagy, ahogy az okosak mondják, mert még nincs ott az ideje az élő találkozásnak? (Ez utóbbi "bölcsességben" nem igazán hiszek, bár magam is mondtam már nem egyszer hasonlót, de hát az ember hamarabb mond ki dolgokat nem egyszer, mintsem átgondolná őket.) Vagy csak fél az ember lánya, hogy a MÁSIK a KEDVENC mellé érhet? Uram bocsá', fölébe kerekedhet? Talán soha nem fogok rájönni én magam sem. De, végül is, jelen pillanatban, ebben az esetben már mindegy. De a jövőre nézve mankóként szolgálhat a tudat, hogy legyek befogadóbb, és ha tudom, hogy valami jó nekem, akkor fogadjam el, ha kínálja magát, és ha elérhető. Főleg, ha tulajdonképpen itt van az orrom előtt!


Hogy mi a közös a Vallomás 2-ben sorolt műfajok között? És hogy ki az a MÁSIK? Aki ezek után nem találja ki, olvassa el újra a bejegyzés címét :)

Korábban már írtam Dolhai Attiláról, a Budapesti Operettszínház művészéről a Ghost és az Amerikai komédia című darabok kapcsán. Igen, ő az, akinek a hangját szeretem régóta, de akit nem engedtem igazán közel évekig. Pár hónapja tört meg a jég, mikor megnéztük a Ghost című mucialt a színházban. Majd pár nappal később az Amerikai komédiát az Átriumban. És innen egyenes úgy vezetett a váci koncerthez. És a Elisabeth augusztus 23-i, bajai előadására való jegyvásárláshoz :)
Röviden: a pótlás, az elvesztegetett alkalmak gyors pótlása történt és történik, családi szinten :D Mert ha nálunk valaki szeret valakit, elismer valakit, az nem hagyja hidegen a többieket sem. Talán szerepet játszik ebben az is, hogy fiatalon lettünk szülők, így nincs akkora különbség a mi és a gyerekeink ízlése között, illetve az, hogy mindkét gyerekünk művészpalánta - az idősebb képzőművészetibe, a kisebbik zeneművészetibe jár.
Kisebbfajta hideg zuhanyként ért, mikor azt olvastuk a Ghost megnézése utáni napon, hogy Attila visszaadja musical szerepeit, és ezentúl csak operettben játszik, és képezni akarja magát, hogy operát is énekelhessen egy nap, valóra váltva ezzel az álmát. Ahogy mondtam, imádom az operettet, láttam, bár csak felvételről A Bajadért és a Csókos asszonyt, vagyis láttam Attilát bonviván szerepben, és tetszett nagyon, amit láttam. Mégis csalódást éreztem, de nem miatta, hanem magam, illetve a hosszú évek során elszalasztott számtalan lehetőség miatt. De tudom, hogy egy művésznek fejlődni kell, hogy tovább szárnyalhasson, így kitartást és további szépséges sikereket kívánok neki!

A koncert

Ahogy mondtam, családi esemény volt, és a Ghost-hoz és az Amerikai komédiához hasonlóan csatlakozott hozzánk ismét Szilvi barátnőm is, akinek hívó szavát olyan sokszor elhárítottam buta fejjel. (De ez már a múlt.) Hol is találkozhattunk volna vele máshol, mint Kistarcsán, ahol a Dolhai család lakik :) Ez persze csak a véletlen műve, mert a közelben lakunk, olyannyira, hogy két gyerekem a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban született :) Szilvi busza a kórház elé jött be, és innen könnyű megközelíteni Vácot.
Nem voltam még a koncert helyszínén, el nem tudtam képzelni, hogy milyen lehet a Vörösház udvar. Tudtam, hogy gyakran van ott rendezvény, de hogy mekkora lehet ez az udvar, azt nem. Korán érkeztünk, de már hosszú sor kígyózott az utcán a tűző napon. Férjem kissé szkeptikus volt, neki arról nem volt elképzelése, hogy milyen dalokat hall majd vajon, és végignézve a sorban állókon, nagy derültséget kiváltva nyűgösen csak ennyit mondott: "Szép. Több száz nő és ÉN!"
A koncert 20 órára volt meghirdetve, de gyorsan terjedt a hír a sorban, hogy kb. 23 óráig fog tartani. Nem lett volna ellenkezés, ha végig Attilát hallgathattuk volna, de kezdésként az Ultravaló nevű csapat játszott több funky dalt, mint előzenekar. Az udvar közben szépen megtelt. Rengeteg szék került elő, szinte faltól falig ültek azok, akik nem akarták végigállni a koncertet, mi viszont a színpad előtt álltunk végig, kitartóan, sokad magunkkal. Párom természetesen nem tartott velünk az álldogálásban, inkább leült egy asztalhoz, és férfi módra megivott egy sört :) Hiszen "nehogy már egyedüli férfiként ácsorogjak a csorgó nyálú nők között" :))) Megint tévedett, hiszen bőven álldogáltak férfiak is a színpad előtt.
A várakozás alatt elszórakoztattuk magunkat, viccelődtünk, nézelődtünk. A legnagyobb derültséget megint nagyobbik lányom akciója váltotta ki, aki fogadkozott, hogy az Amerikai komédia előtti fiaskója (tudniillik autogramot akart kérni Attilától, de mikor meglátta a színház aulájában, jégszoborrá fagyott "ijedtében".) után már nem érheti meglepetés, és ma már odamenne aláírást kérni. Éppen sztoriban volt a lány, arról mesélt, hogy emlékszik rá, mennyire pánikolt, mikor azt hitte, az újszülött húgát meg fogják enni a hangyák, mikor egy, a hátam mögötti pontra bámulva lefagyott :) Csodálkozva kérdeztük, hogy mi van. Ő csak hebegett és vörösödött .... Igen, meglátta Attilát :) Épp a színpad felé igyekezett mosolyogva, cirka három méterre tőlünk, majd belépett az elzárt területre és gyorsan eltűnt. Teljesen természetes módon, magunkat nem meghazudtolva kinevettük a még mindig csak fotoszintetizáló lányzót ... :) Nem tudom, lesz-e alkalom arra, hogy begyűjtse a hőn áhított autogramot és váltson pár szót Attilával, remélem és kívánom neki, de bevallom, én szívesen lennék még tanúja ilyen jeleneteknek :)) Mindazonáltal maga a koncert is elsőrangú születésnapi ajándék volt számára, mert 28-án lett 19 éves :)

A koncert 21 órakor kezdődött és végül tényleg 23-ig tartott. Leesett állal hallgattam ismét Dolhai Attila csodálatos, erős, szép hangját, éreztem azt a csakis igazi művészekre jellemző erős színpadi jelenlétet és kisugárzást, vigyorogva néztem bolondozását, és jókat nevettem meghívott vendégével, a szintén a Budapesti Operettszínház művészével, Vágó Bernadettel rögtönzött szópárbajokon. Az egyik legaranyosabb az volt, mikor Detti elmutogatta, hogy Attila a Rómeó és Júlia híres, Lehetsz király című dalára is operettes módon csárdást táncol :) És ismét elcsodálkoztam azon a féktelen energiamennyiségen, ami ebbe a háromgyerekes lányos apukába szorult.
Az Állj mellém című dallal nyitott Attila, ami számomra egyértelműen a műfajváltáshoz köthető jelentést, és a közönséghez intézett kérést hordozott. Több musical részletet is hallhattunk, pl. a Mozart-ból A zene, az vagyok én-t, vagy a Jöjj, szörnyű az éj című duettet a Rebecca-ból. Dalokat a Ragyogás című lemezről, és sok bulizós retro dalt. A közönség egyként imádta mindegyiket, együtt-éneklésben, tapsolásban nem volt hiány. Az egyik legmeghatározóbb pillanat számomra az első közös duett volt. A Nézz rám, Istenem című dal. Ami Céline Dion és Andrea Bocelli részére és hangjára íródott, de amit a Céline Dion-Josh Groban párostól szeretek a legjobban, érthető okokból :) A dal csodálatosan indult. Detti hangja szépségesen szólt, majd belépett Attila és megváltozott a légkör. Detti elpityeredett, Attila pedig elrontotta a szöveget, majd megállította a zenét azzal, hogy ez az újrakezdés kezdete,  ő pedig meghatódott a csodálatos éneklésüktől. Aranyosak voltak :) Majd újrakezdték a dalt, amit Detti - ígéretéhez híven - "széthajlított" :) Talán máshogy nem is ment volna ott és akkor, csak bohóckodva. A dalok és bohóckodások között időről időre visszatért ez a légkör hol vicces, hol picit komolyabb, szomorúbb formában. Teljesen megértem Vágó Bernadettet, hiszen évek óta több musicalben alkottak ők ketten szerelmespárt, így a Rómeó és Júliában, a Rudolfban, a Szentiván éji álomban, a Ghost-ban, és nem lehet könnyű elveszíteni egy ilyen színpadi partnert.

A repertoár széles volt. Hallottunk LGT dalokat, pl. az Ő még csak most 14-t, a P. Box-tól A zöld, a bíbor és a feketét, a Magna Cum Laude-tól a Pálinkadalt. Bohóckodásban nem volt hiány, ami akkor csúcsosodott ki, amikor valaki feldobott a színpadra egy plüss rókát. Attila pedig rögtönzött oktatást tartott a What Does the Fox Say? című dalból (még ha a szövegben némi hiba, illetve hiány is csúszott), amit Pokorny Liával kétszer is előadott a Nagy Duettben :))) Hát, nem volt semmi, az egyszer szent :)) Ahogy Detti megjegyezte a színpadról: "Ez hátulról nézve is csoda volt. Szemből?" :D Meg is kapta a riposztot Attilától, hogy vigyázzon magára, mert még van két közös előadásuk a színházban :))

A show rendhagyó módon, meghatóan zárult. Nem a művészek énekelték az utolsó dalt, hanem a közönség. Még a beléptetésnél kapott mindenki egy A4-es papírlapot, rajta az Azért vannak a jó barátok című dal szövegével, és egy kéréssel, hogy mindenki tanulja meg a szöveget, és a koncert végén énekeljük el a dalt Dettivel közösen a könnyűzenétől búcsúzó Attilának. Megtettük. Szép, megható pillanatok voltak.

A koncert után nagyon kíváncsi voltam párom véleményére, aki egészen nyilvánvalóan nem egyedüli férfi volt a több száz nő között :) Kiderült, hogy a koncert felénél kiment a zakójáért, és mikor visszajött, a színpad mellett ragadt. Nagyon tetszett neki amit hallott és látott, azt mondta, igazi show volt. Vágó Dettit nem ismerte korábbról, tetszett neki (a hangja is :D), azt mondta, jópofa volt, és elismerését fejezte ki, hogy a magassarkú cipőben végigcsinálta az estét :)) Attila előadásmódja, hangja előtt megemelte a képzeletbeli kalapját. Magyarország legjobb férfihangjaként jellemezte, egyben elmondta, és ez szemmel is látható volt, hogy mérges rá, amiért abbahagyja ezt a műfajt. Azt hiszem, ennél nagyobb sikerrel nem zárulhatott volna az este :)

És akkor a fotóstanonc lányomtól "ellopott" képek:




















Pár videó, bár azokat nem mi készítettük. Nagy köszönet a feltöltőknek! A hangzást sajnos nem tudják visszaadni, de a hangulatból talán ízelítőt adnak :)









És a végső tanulság: ne halogassunk semmit, főleg ha elérhető közelségben van! Egyszer élünk, és sosem tudhatjuk, mit hoz a holnap!





2014. július 25., péntek

Így neveld a sárkányodat 2

Évekkel ezelőtt a gyerekeknek megvettük Karácsonyra az Így neveld a sárkányodat című mesefilmet. Aranyos volt, vicces, a képi világa pedig gyönyörű. Szerelem volt első látásra az egész család számára. Vártuk, hogy a második rész is a moziba kerüljön végre, és szerdán családi mozizást tartottunk ... vigyorogva, mert már egyik lányunk sem kisgyerek. De voltak olyanok, akik gyerek nélkül érkeztek, szóval nem volt okunk "szégyenkezni". Különben is, soha ne veszítsük el a gyermeki énünket, nem igaz? :)

A film jó volt. A képi világa továbbra is gyönyörű, a karakterek jópofák. A sárkányok pedig szenzációsak :) Úgy érzem azonban, hogy az első rész picit többet adott, bár ebben nyilván benne van az újdonság varázsa is.
Az alkotók komoly mondanivalót csempésztek a történetbe. Az első rész a másság elfogadására, megértésére fókuszál, ha úgy tetszik, a rasszizmus ellen emel szót. Csak éppen az emberek és a sárkányok közötti harcra helyezik a hangsúlyt, nem két nép, vallás vagy bőrszín szülte értelmetlen ellenségeskedésre.
A második rész inkább az erőszakra, a bosszúvágyra, az agyatlan pusztítási és uralkodási vágyra fókuszál, és arra, hogyan lehet felvenni a harcot mindezek ellen. A szeretet, elfogadás és hűség erejével.

A morális mondanivaló lehet a kulcsa annak, hogy miért vonzza ez a mesefilm a felnőtteket is. Bár lehet, hogy ezeket a dolgokat már annyi forrásból és olyan sűrűn tapasztaljuk mindenfelől, hogy inkább mégis a jópofa lények esetlen bukdácsolása vonz minket? Remélem, hogy nem.