A karácsonyi készülődés időszaka is eljött. Készüljünk a Karácsonyra, tegyük szépségessé, de figyeljünk arra, hogy egymás meghallgatása, megértése, a SZERETET az év minden napjában velünk legyen!
***
This is the time of the preparation for Chirstmas. During this season it is necessary to take care of some very important things. Listening to each other, understand each other, and do not forget: let the LOVE be with us every day of the year!
Olvasás tekintetében mindig is mindenevő voltam, a szellemi táplálkozást pedig meglehetősen korán kezdtem. Három évvel idősebb nővérem tudna mesélni arról, milyen az, amikor a húga ott nyomul mellette, amikor ő leckét ír, és minden ellenkezése dacára nem tágít mellőle, ő is feladatokat kér Anyutól, hogy végül együtt tanulják meg az írás-számolás-olvasás művészetét.
Köszönhetően szorgalmamnak és korai érdeklődésemnek (ami talán abból fakadt, hogy nem vettek fel óvodába helyszűke miatt, és azért, mert anyu itthon dolgozott), úgy vezettem le a kreatív energiáimat, hogy faltam a betűket és a számokat. Ennek okán az iskola első osztályát végigunatkoztam, mert új dolgot nem tanítottak, maximum azt tudtam meg, hogy az önállóan megszerzett tudásomra hogyan kellett volna igazából szert tennem.
Alsó tagozatba jártam, amikor nagypapámnál, aki szerette a sci-fit, találkoztam egy történet két kötetével. Az írók csodás világot teremtettek, és teljesen elvarázsoltak. Mivel a hagyományos mesékből már kinőttem, nagy lendülettel vetettem rá magam az újonnan szerzett kincsekre.
Hogy mi volt a két kötet?
A George Lucas által teremtett világ elvarázsolt, de nem azért, mintha a médiából már akkor folyt volna a reklámhadjárat. Hiszen abban az időben a médiának még nem volt ennyi ága, tömegeket mozgató hatalma pedig még kevésbé. Nem olvashattam külön háttértörténeteket az íróról, a könyvek születéséről, és akkortájt nem találkoztam még a filmekkel sem.
De a könyvekkel való találkozás után nem olyan sokkal kezdett kitárulni a világ, és láttam mindkét sztori filmváltozatát. Majd jött a harmadik rész, A Jedi visszatér, majd a Star Wars-világ többi, hivatalos folytatása. És - már felnőtt koromban - megjelent az előtörténet trilógiája is könyvben és filmen. Ennyi olvasni- és látnivaló, a hosszú évek, és az online világ beköszönte után sikerült elég jól megismerem a Lucas által teremtett birodalmat. És, bár a kezdeti lelkesedés már messze van, még mindig szeretem.
És hogy miért is született ez a bejegyzés? Azért, mert 2015. decemberében a mozikba kerül a következő Star Wars film. Érdeklődéssel várom!
Én értem, hogy kereskedelmi csatorna ... azt is, hogy ezért tele kell pakolni a filmeket reklámmal. Azt már kevésbé, hogyan vághatnak be reklámot egy szó kellős közepén? Nyilván felosztják a műsort, és pl. a 10. percben kell jönnie az első blokknak, de fel nem foghatom, hogy miért nem lehet legalább a mondat végét megvárni?
Csoda, ha nem nézek tévében filmet? Ha pedig mégis kelepcébe esek, gyorsan rájövök, miért hanyagolom a témát.
Lényeg a lényeg, hogy a sok reklám miatt például kimaradnak a film végén a stáblista alatt futó dalok. Pedig-pedig ...
Íme, két, bizton mindig lemaradó kedvenc filmes dalom:
Idén, szeptember 21-én láttuk először A Bajadér című operettet, amiről a tartalmát tekintve is született bejegyzés korábban Turbános isten és társai, avagy Bajadér újratöltve (operett) / Budapesti Operettszínház címmel. Mivel azonban a jó dolgokat szívesen éli meg újra az ember, miért ne ismételhetné meg? A szeptemberi előadás csodálatos volt, ezért mi nagyon szívesen újráztunk. Magam részéről külön jó indok volt, hogy szülinapom volt november 16-án, ha egyáltalán kell indok arra, hogy az ember miért megy színházba, esetleg egy korábban már látott darabra.
A vasárnap estére mondhatni most is színházzal hangolt a család, miként első alkalommal. Még élénken élt bennünk a Lili bárónő csütörtöki, fergeteges és vicces előadása (korábbi bejegyzés: Lili bárónő (operettfantázia) - Budapesti Operettszínház ), ami néhány kivételtől eltekintve merőben különbözik A Bajadértól. Példának okáért a szerzőben; a helyszínben, hiszen a Raktárszínház után most a nagyszínpad várt minket - a Lilitől eltérően – sok-sok szereplővel és nagyzenekarral.
A mi kis küldöttségünk is változott, hiszen önszántából távol maradó férjemet - aki szerint az eddig általa látott előadások "tényleg nagyon jók, de nekem egyszer elég, viszont ha új darabra megyünk, ott a helyem" - felváltotta unokahúgom, a földszintet pedig a sors szeszélye folytán páholyra cseréltük, no meg VIP teremre, ahol a szünetben finom szendvicseket és bonbont ehettünk, üdítőt, pezsgőt ihattunk.
Volt viszont, ami nem változott a Lili bárónőhöz képest: a primadonna és a bonviván, vagyis Lukács Anita és Dolhai Attila személye. Jantyik Csabát és Peller Károlyt is újra láttuk, nagy örömünkre, mint darabbéli színházigazgatót, illetve írót.
Hogy miért érdemes megnézni egy előadást, illetve egy színészt akár ugyanabban a darabban is, többször?
Először is nyilvánvalóan azért, mert tetszik az embernek, amit lát, és szép élményt kap. Nem véletlen, hogy pl. az Amerikai komédiát is kétszer láttuk, bár azt hiszem, e darab esetében nem a szép, hanem a felejthetetlenül vicces élmény a helyes kifejezés. Aki látta a darabot, az tudja, miről beszélek, aki nem, annak csak ajánlani tudom (korábbi bejegyzés: Amerikai komédia - szvingjáték / Budapesti Operettszínház)!
Másodsorban, szerintem nincs két egyforma előadás, még akkor sem, ha esetleg ugyanazt a szereposztást fogja ki az ember, hiánytalanul. A színészek is, akárcsak a nézők, befolyásoltak sok tényezőtől, így, miként mi is, ők is felkelhetnek reggel bal lábbal. Nyilván ők is érzik úgy, hogy aznap nem sikerül semmi, fáj egy kicsit itt, szúr egy kicsit ott, de akkor is menni és dolgozni kell. Esetleg pont ellenkezőleg, úgy ébrednek, hogy övék a világ, és az univerzum összes őrültje sem tudja őket kihozni aznap a béketűrésből és jókedvből, amivel felkeltek.
Akárhogy is van, a színész is csak ember, ugyanakkor profi művész is, aki a rosszat valószínűleg igyekszik az öltözőben hagyni, ne nyomja rá a bélyegét az előadásra, de a jót, a vidámságot, ha beleillik a darabba, akkor beviszi a színpadra, a nézők legnagyobb szerencséjére! Szerintem mindenki volt már úgy, hogy a színházból kilépve megjegyezte, hogy XY-nak ma nagyon jó kedve volt, vagy pont ellenkezőleg, XY most picit komolyabbnak tűnt.
Harmadsorban pedig azért érdemes az újranézés, mert Kálmán Imre zenéje csodálatos, a zenekar és vezetőjük szintén, a táncosok és a kórus pedig szépséges keretbe foglalja a kibontakozó történetet.
Ezen az estén szerencsére nem láttam senkin, hogy ne játszott volna nagy kedvvel . Az Odette Darimonde-t alakító Lukács Anita fáradhatatlannak tűnt, aki a 15 órai előadás után az estin is tündökölt. A hangja csodálatosan szólt. Gyönyörű hangú és szép díva volt, játékos, de odaadó szerelmes asszony, aki csatába száll az indiai herceg szerelméért, de saját maga függetlenségéért is, és, bár a csatát megnyeri, a háborút elveszíteni látszik.
Dolhai Attila most sem okozott csalódást az indiai herceg, Radjami szerepében. Van egy adag elfogultsági faktor esetemben az irányába, ezt kár lenne tagadni, másrészről viszont miért is okozna csalódást? A kiállása megfelelően arisztokratikus, férfias, a játéka hol könnyed, hol fajsúlyosabb, jelenettől függően. A hangja pedig gyönyörűen szól, bár, mint tudjuk, (még csak) egy hosszú távú tanulási folyamat elején jár, hogy elérje a magabiztos opera-éneklés szintjét. Aki majd' másfél évtizedig először csak musicalt, majd musicalt és operettet énekelt a színházban, és mellette, egyéb koncerteken, fellépéseken, lemezeken pop-ot és akár rock-ot is, az a lehető legjobbat tette a nézők kiszolgálása tekintetében, de hallottuk tőle, és ezzel szerintem nem lehet vitába szállni, hogy a legrosszabbat tette saját hangjával. De az út most adott, a fejlődés pedig nyilvánvaló, hallható, sőt, látható. Legmélyebb elismeréssel és tisztelettel csak annyit tudok mondani, hogy Hajrá, Művész Úr, hajrá, Attila!
A két főhős egymásra találásához asszisztáló, és a maguk részéről is szerelembe eső két szubrett-táncos komikus párt ezúttal Dancs Annamari-Szabó Dávid, illetve Kékkovács Mara-Peller Károly játszották. Nagy kedvvel, aranyosan, vidáman, profin. Főleg a táncos jelenetek azok, amik elbűvölik minden alkalommal a nézőket, és fel is szoktam tenni a kérdést magamban olykor-olykor (mindig), hogy vajon néha az artista-képzőbe is elküldik őket egy-két figurát megtanulni, vagy megmaradnak a színházon belül? Elképesztő elánnal vetik bele magukat az akrobatikus jelenetekbe, és közben fülig ér a szájuk, és persze az éneklés is megy. Le a kalappal előttük!
És ha már kalap .... Ezen az estén meggyűlt a baj egy-két ruhadarabbal.
Ezúton kívánom felszólítani a harisnyanadrágokat: ne gondolják úgy, hogy öntudatra kell ébredniük, és ad hoc jelleggel, a gravitáció segédletével a távozás mezeje felé kell lépdelniük, vagyis csúszniuk, főleg azt követően, hogy egy leejtett táskáért gazdájuk nagyvonalúan, ám meggondolatlanul, lehajol. Mert az ember lánya nem szeret feszes vigyázz állásban leledzeni a színház előtt, bízva a jó szerencsében, hogy az átkozott ruhadarab kitart a bebocsáttatásig. Nő még nem akart ennyire bemenni a színházba, bizton állítom ...
A turbánok sem viselkedtek éppen úgy, ahogy gazdájuk elvárta tőlük, bár, belátom, hogy a hálószobában talán nincs is rájuk olyan nagy szükség. Zokni sem volt, turbán sem kell, és ha már lehullott a színpadon hempergés közben, akkor maradjon csak ott, illetve az ágyon, ahová végül Hercegünk egy elegáns mozdulattal feldobta.
A sálak se érezzék úgy, hogy mindenáron fenn kell akadniuk a primadonna haján, viseljék csak jó sorsukat, és legyenek simulékonyabbak, kezesebbek.
Hogy rátalált-e a boldogságra végül a herceg és a primadonna? Új párra lelt-e a szubrett és az író, illetve a hírlapi tudósító és a herceg egyik szolgálója? Aki kíváncsi rá, vegyen jegyet a Budapesti Operettszínházba ... vagy (addig is) olvasson a sorok között. Egy biztos, nekünk tetszett az előadás, és egészen biztosan annak az úriembernek is, aki aranyosan megjegyezte szünetben: "Jó hangja van nagyon a fiúnak, de a lánynak is". Hogy ő pontosan kikre gondolt, nem tudom, de egy biztos, mindenki jó volt.
Ízelítőként egy korábbi, a 2009-es bemutatóhoz készült werkfilm (remélem, a feltöltőnek nem gond a közlés):
Vegyünk egy "szituációt". Helyezzünk bele egy romos, elárverezés útján éppen gazdát cserélt kastélyt. A kastélyt és a birtokot megöröklő, de azon a rajta lévő adósság miatt kényszerűségből túladó, színpadi íróként sikeres, nincstelen grófot. Egy gazdag, a birtokot megvásárló, festékárusból lett bárót és a lányát, aki színésznő akar lenni. A lány (nem) kissé bogaras, hozományvadász vőlegény-jelöltjét. Bonyolítsuk meg az író darabjában főszerepet játszó színésznővel - akit "színházi szerelem" fűz a férfihoz -, egy dörzsölt, saját zsebre dolgozó tiszttartóval, és a nincstelen gróf két vénkisasszony rokonával. Fűszerezzük meg Illésháza népével. Ha eddig még tiszta a szituáció, akkor csavarjunk rajta egy kicsit!
Malomszegi báró a birtok megvásárlása után férjhez akarja adni a lányát. E célból kiszemeli az önjelölt vőlegény, Frédi helyett a kastély újdonsült lakói előtt ismeretlen, fiatal Illésházy László grófot, hiszen a nemesi ranglétrán legkönnyebben egy ilyen házassággal lehet lépni egy fokot. Ezért megbízza az intézőt, hogy kerítse elő a leendő vőt.
A gróf újabb színpadi darab lehetőségét véli felfedezni a birtok új lakói beköltözésében, "érdekli a szituáció", így, midőn a szép bárókisasszony, Lili, és az apja komornyiknak nézi őt, nem sokat hezitál, és beáll szolgálónak. És indul a szívek harca.
Lilinek megtetszik a komornyik ...
Lászlónak a bárókisasszony ...
Frédinek a szomszéd birtokon nyaraló színésznő, Clarisse, aki kiszabadítja őt a jobb sorsra érdemes ló alól, és aki az érvényesülésért szinte mindenre képes, így akár Frédit is elfogadja, ha az írónak, akiről most tudja meg, hogy gróf, már nem kell.
A két vén grófkisasszonynak, Agatha-nak és Krisztinának - akik lekésik a több éve buzgón haldokló, és a várakozással ellentétben végül mégis csak elhalálozó öreg gróf temetését - ellenben semmi sem tetszik. Legfőképp az nem, hogy az ő ősi jussuk (és még véletlenül sem a fiatal grófé, akinek anyját kitagadták, mert színésznő lett) a báró kezébe került, így perelni akarnak. Mikor Becsey, a tiszttartó a fülükbe ülteti a bogarat, hogy az őket vendégül látó báró mennyire örül a jelenlétüknek, sőt, tán szemet vetett egyikükre, a két vénkisasszony kivetkőzik magából és gyászruhájából, és a báróért beszáll a szerelmi csiki-csukiba.
Ha összeállt a történet, helyezd el ezt a jókedvű, olykor táncra perdülő, időnként dalra fakadó, kicsattanó energiájával akár a legnagyobb teret is tovább feszítő, kilenc fős társaságot a Budapesti Operettszínház parányi Raktárszínházában! Az eredmény két és fél óra felhőtlen szórakozás.
Mikor Huszka Jenő Lili bárónő című operettje összetalálkozik a tehetséggel, az elhivatottsággal, az adni akarás és a játék örömével, akkor mindenki jól jár. A közönség mindenképpen, mert olyan energiát kap a színészektől, ami lendít egy nagyot a mindennapi taposómalom kerekének forgásán. Nem gondolom, hogy a színészek kivételt képeznének, és őket nem érnék ugyanazok a napi problémák, gondok, bajok, mint a nézőket, de hogy jól palástolják, az biztos. Sőt, nem csak a nézők nevetnek nagyokat, hanem még Ők is, mikor egy-egy nem várt poént bevet valamelyik kollégájuk.
A 2014. november 13-i előadás "poéngyáros" címe minden bizonnyal a Frédit alakító Kerényi Miklós Máténak jár, akinek talán nem volt olyan mondata, mozdulata, amin az ember ne mosolygott, még inkább ne nevetett volna. Így volt ezzel a "legtöbbet nevető színész" cím büszke tulajdonosa, Dolhai Attila, alias Illésházy László gróf-író-komornyik is, aki, bár először saját mondatába zavarodott bele, miszerint a szülei: "megszerettékmegismertékvagymegismertékmegszerettékegymástvagyhogyvoltmajdcsakösszejön",
majd később, végképp elveszítve a pókerarc vetélkedőt - bár igyekezett palástolni -, buzgó nevetéssel jutalmazta Máté poénjait, miáltal még az énekléssel is meggyűlt némiképp a baja, ami nagy derültséget váltott ki a nézőkből is.
Szendy Szilvi, vagyis Clarisse sem lógott ki a sorból, és párnacsatában térdre kényszerítette "Mosolygó Csíkos Urat", vagyis gróf-író-komornyik-Illésházy-Dolhait, aki ekkor már szemérmetlenül röhögött, bár úgy tűnt, nem csak a fergeteges jókedv késztette a szeme dörzsölgetésére, hanem a párnacsücsök is ludas volt a dologban.
Malomszegi báró, vagyis Jantyik Csaba, mint feltörekvő, újgazdag-újbáró, éppen annyira volt nagymellényű, mint mélyzsebű nemes, szerető és szigorú, az uralkodó széliránytól függően Frédit vőként hol elfogadó, hol idiótaként aposztrofáló apa, illetve a két vénkisasszony grófnőt meghódító FÉRFI.
Lukács "Lili" Anita apjával folyton ellenkező fruska, Frédit hol bolondító, hol a háta közepére sem kívánó bárókisasszony, aki színésznő akar lenni. És aki látatlanban is utálja a férjül kiszemelt grófot, viszont beleszeret a komornyikba, aki még abban is segít neki, hogy a pesti színházigazgató figyelmét felhívja a feltörekvő színészpalántára, mikor titokban megemlíti a grófnak a lányt. Hiszen Lili olyan szépen mondta a Rómeó és Júliából, hogy "Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó?". A válasz sem váratott sokat magára a gróf-író-komornyik-Dolhaitól: "Már nem vagyok Rómeó .... sem Mozart ... sem Sam." És tényleg nem, sok-sok musicalrajongó nagy bánatára. De szomorkodásra nincs ok, hiszen Lili is megmondta: "Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó, mikor lehetsz Radjami?" Való igaz, ugye, Oh, Bajadérom?
A két vénkisasszony grófnő, Kalocsai Zsuzsa és a legendás Lehoczky Zsuzsa tündériek voltak, mint sértett, szerintük egyetlen jogos örökösök, majd aggszűz mivoltukból kivetkőző, vérmes, a bárót meghódítani vágyó nőszemélyek.
A falu összes népe, a minden szerepben tündöklő Peller Károly vicces-aranyos volt, mint az öreg gróf volt komornyikja, vagy mint kocsis, a bárót táncos-énekes produkcióval köszöntő "nép", és részeg politikus.
Szolnoki Tibor, a saját zsebre dolgozó, simulékony, a szálakat a háttérből mozgató tiszttartó már akkor megadta az estének az alaphangot, amikor a nézők még csak a helyüket igyekeztek elfoglalni a nézőtéren. A fennhangon telefonáló dámát - Peller Károlyt - szemrebbenés nélkül kikommandírozta a teremből, majd bevonta a nézőket, mint a birtokkal szemben követeléssel előálló népet.
Mivel operettről van szó, talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy a szituáció végül teljes egészében kibontakozik a darabban: Illésházyt leleplezi Lili előtt a féltékeny volt szerető, Clarisse, de végül a bárókisasszony megbocsát Lászlónak, és mindenki megkapja, amire, illetve akire vágyik.
A nézők pedig csodás alakításokat, gyönyörű dalokat, táncot, kötelező és ad hoc jellegű poénokat kapnak két és fél órán keresztül, non stop. Aki nem hiszi, járjon utána a Budapesti Operettszínházban!
Ízelítő az operettből, egy sokak által ismert dal:
Még csak november van, de már kínálják a boltok a csokimikulásokat, szaloncukrokat, előkerültek a karácsonyfa díszek, csomagolópapírok, és a bevásárlóközpontok is felöltik karácsonyi díszüket. Budapesten a belváros is ünnepi fényben ragyog. Szépséges, még akkor is, ha az enyhe időnek köszönhetően a fák még nem hullajtották el épp csak elsárgult leveleiket.
Tudom, hogy sok ember csóválja a fejét, és azt mondja, talán joggal, hogy a boltok a bevételnövelés miatt kezdik minden évben szinte egyre korábban a karácsonyi "nyomulást", de én úgy vagyok vele, hogy nem érdekelnek ezek a vélemények, mert én akkor is csak azt fogom megvenni, amit és amikor én akarom. És hagyom, hogy magával ragadjon és elvarázsoljon a karácsony közelgő szelleme, és igenis rácsodálkozom a szépségre, mert a lelkemnek szüksége van rá. És mindenki lelkének szüksége van a szépre, a jóra, vidámságra, még akkor is, ha az "csak" egy szépségesen feldíszített épület vagy az ünnepi világításban pompázó Nagykörút.
És szeretem a John Lewis karácsonyi reklámokat is. Az idei is olyan szép és kedves, mint az előzőek :)
"Egyszer minden elhallgat, mi szól. Tudom vége lesz, ezt érzed jól. Hagyd, hogy ringasson el néhány hang velem, Induláskor érintsen meg két kezem.
Talán hazatér a lelked még, Az utazót angyalok öleljék. Kire rátalálnak, sok barátra lel, Új otthonod ez, jó helyre érkezel.
Nézd a fényt, ahol állsz, nincs árnyék már, Nem vagy egyedül, mindenki csak rád vár. Soha ne felejtsd el azt az egyszerű szót, Hogyan mondjam el, köszönök minden jót.
Ha szól a dal, remélem hallgatod, Az emlékeinket is meghagyod. Kell, hogy újra elképzeld magad velem, Induláskor érintsen meg két kezem.
Nézd a fényt, ahol szállsz, ez az égbolt már, Nem vagy egyedül, repít egy angyal pár. Mi is megyünk tovább, járjuk az élet útját, Amíg szeretni enged ez a világ.
Nézd a fényt, ahol állsz, nincs árnyék már, Nem vagy egyedül, mindenki csak rád vár. Soha ne felejtsd el azt az egyszerű szót, Hogyan mondjam el, köszönök minden jót.
Nézd a fényt, ahol szállsz, ez az égbolt már, Nem vagy egyedül, repít egy angyal pár. Mi is megyünk tovább, járjuk az élet útját, Amíg szeretni enged ez a világ."
Nincs reggel éjszaka nélkül, fény árnyék nélkül, élet napsütés és eső nélkül, természet körforgás nélkül, és nincs barátság hűség nélkül.
***
There is no morning without night, light without shadow, life without sunshine and rain, nature without its circulation, and there is no friendship without loyalty.
