2015. június 29., hétfő

Visszavárunk, Bajadér! - Budapesti Operettszínház


Június 26-27-én csodás élményben lehetett része annak, aki ellátogatott a felújítást követően júniusban ismét megnyitott Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházba. A Budapesti Operettszínház egy része két napra leköltözött vidékre, hogy ott is megmutassa, miért szereti a közönsége az operetteket (is) és az e műfajban (is) jeleskedő művészeket.
Miközben Kálmán Imre A Csárdáskirálynő című, méltán világhírű, emblematikus operettjének 100. évfordulóját ünnepli a színház, a szerző másik csodálatos műve - a mágikus kult-operettként emlegetett - A Bajadér is hódít. Vagyis hódított. Azért a múlt idő, mert a felújításként a jelenlegi évadban ismét műsorra tűzött, és a februári vendégjáték alkalmával Tel Aviv operaházában is nagy sikerrel  bemutatott mű megint visszatér Oroszországba, Szentpétervárra. 

A párizsi primadonna és az indiai herceg szerelmi csatározását bemutató operett talán a szívemnek legkedvesebb a maga műfajában. Hogy miért alakult ez így, nem tudom, de talán a szereplőkben keresendő az ok. Vagy talán a dalokban. Vagy talán a kettő együttes hatásában, hiszen egy dal, egy ária, egy duett a zenészek és az énekesek által kel életre, ők hozzák el a valódi jelentését a hallgatóhoz. És ha színpadi, zenés darabról van szó, akkor a dalok jelentéséhez a színészi közvetítés is hozzájárul. A Barlangszínházban szombaton este minden együtt állt ahhoz, hogy ez a közvetítés és maga az előadás sikeres legyen. 

A darab Angliában nevelkedett, felvilágosult, kalandvágyó indiai hercege, Radjami (Dolhai Attila) beleszeret a híres párizsi primadonnába, Odette Darimonde-ba (Miklósa Erika). A herceg zeneszerzőként debütálva, inkognitóban operettet ír Bajadér címmel, aminek Odette énekli a címszerepét. A premier szünetében Radjami meglátogatja a primadonnát azzal a szándékkal, hogy meghódítsa, és meghívja a palotájába a tiszteletére rendezett bálra. Mindeközben kiderül, hogy a maharadzsa haldoklik, Radjaminak haza kell utaznia, hogy átvegye a trónt. Azonban csak úgy uralkodhat, ha egy maharáni is van az oldalán. Radjami Odette-et akarja feleségül venni a számára kiszemelt indiai menyasszony helyett. 
A bálon a herceg elcsábítja a primadonnát, de nem tudja maga mellett tartani és feleségül venni még úgy sem, hogy elmetrükkhöz folyamodik. Ám nem veszi el az udvar által kiszemelt menyasszonyt sem, hanem Párizsban marad, lemond a trónról, aminek következtében megfosztják vagyonától. Odette botrányos előadásokat produkál, a színház pedig a csőd szélére kerül. 
A szerelmesek egymásra találásában segédkezik Radjami volt szolgálója, Simone (Oszvald Marika), a színház szerzője, Fülöp (Csere László) és frissen elvált felesége, Marietta (Dancs Annamari) és a nő újdonsült szerelme, a magyar újságíró gyakornok, Szapáry Sándor (Laki Péter).  Mesterkedésük célba ér, beköszönt a boldog végkifejlet, de nem csak Odette és Radjami, hanem a másik két pár számára is. 

A teltházas előadás az Operettszínház díszes, szép helyszínétől merőben eltérő, már-már puritán környezetbe helyezve is jól működött. A barlangszínház színpad felől félig zárt, a nézőtér széksorainak háta mögött félig nyitott környezete egyszerre nyitotta ki és zárta be a teret, és egy időben keltette a színházi és a szabadtéri előadás képzetét. A megszokottól kevesebb díszlettel berendezett, csupasz tartófalakkal megtört, függöny nélküli, félköríves színpad biztosan kisebb-nagyobb kihívások elé állította a díszletmunkásokat, de remekül megoldották az egyes elemek mozgatását. A megszokottól eltérő környezet esetenként mintha megtréfálta volna a művészeket, így előfordult, hogy egy-egy jelenetet követően, a változó fényviszonyok között egy fal vagy díszletelem jelenléte kissé  zavaróan hatott rájuk. 
A félköríves, három szektorra osztott, 760 fő befogadására alkalmas nézőtér a félig nyitott környezetben is kényelmesnek bizonyult. A kényelemhez hozzájárult, hogy a székek egyénileg fűthetők, így a viszonylagos hűvös (18-20 fok) és a néha erősebb, máskor gyengébb huzat nem vett el semmit az előadás okozta élményből. Azonban negatívumként értékeltem a helyszínt illetően, hogy a 760 néző, amennyiben a büfé vagy a mosdó felé veszi az irányt az előadás szünetében, azt csak egy irányból tudja megtenni. A büfé a mosdókat rejtő folyosó előtt van, így az italért sorban álló, felhalmozódó tömeg útját állja a továbbhaladni szándékozóknak. A mosdók egy, a hely méretéhez viszonyítottan szűk folyosóról nyílnak, ahonnan a tömeg miatt szinte lehetetlen a visszajutás a nézőtérre.
A hangzás, hangosítás nagyon jó volt, legalábbis a középső szektor első sorában, de nem gondolom, hogy máshol rosszabb lett volna, hiszen a hangok szárnyaltak. Nem egyszer volt ok a lúdbőrre, amit nem lehet a huzat számlájára írni. 

Miklósa Erika gyönyörű hangja már a darab elején a székbe szögezett, ahogy máskor is. Tátott szájjal tudom hallgatni, ahogy Odette belépőjét énekli rögtön az előadás elején (aki esetleg nem ismerte a darabot, az rögtön szembesülhetett a ténnyel, hogy az opera felé hajló áriákkal is találkozni fog). A borzongató érzést csak fokozta Dolhai Attila hangja, ami erősen, szépen szólt ez alkalommal is. Operettkarakterei közül számomra Radjami szerepében tűnik a legmagabiztosabbnak mind játék, mind hang tekintetében. Mai napig úgy érzem, hogy Erika és Attila primadonna-bonviván párosa telitalálat, mert gyönyörűen szólnak együtt és jól egymásra hangolódtak. Szombat este magabiztosak voltak, felszabadultak, odafigyeltek egymásra, ugyanakkor érződött az is, hogy ez bizony búcsúelőadás. Erika kiszólásai, amikhez hasonlót már az áprilisi közös előadásukon is elejtett, most is nagy sikert arattak. Aranyos volt, ahogy közölte Radjamival, hogy "Kedvesem, én olyan sok rossz bonvivánnal játszottam, de indiai Dolhaival (herceggel helyett) még sosem. Ezt nem lehetett kihagyni." Attila válasza: "Mit szólna hozzá az Éj Királynője (a művésznő helyett), ha még ma éjszaka egymásba szeretnénk?" A darab végén, a boldog egymásra találáskor Radjami, szerelme háta mögé lopózva, a nevén szólítja: Odette! Szombaton Erika, hátrafordulva így kiáltott fel: Attila! 
Erika talán így búcsúzott a szereptől, a darabtól, és talán a társulattól is. A boldog egymásra találás pillanata, amikor Odette és Radjami egymást átölelve állnak, ezúttal hosszabb ideig tartott, és most búcsúnak tűnt. Szép pillanat volt. Remélem, lesz alkalmunk még egymás partnereként látni Erikát és Attilát a színpadon! 

Az Odette és Radjami egymásra találásához asszisztáló, és végül hozzájuk hasonlóan párra találó két szubrett-táncoskomikus páros közül az Oszvald Marika-Csere László duó neve már önmagában sikert hordoz magában. Energiájuk, színpadi jelenlétük, profizmusuk fiatalos lendülettel és bolondozással párosul. A Radjaminak dolgozó Simone, és a feleségétől szabadulni vágyó, Odette-et bálványozó színpadi szerző, Fülöp szerelme aranyosan bontakozik ki. Igazi, ütős, kettejüket középpontba helyező táncos jelenetük csak a darab végén van, de ott megmutatják, hogy  miért is szereti őket annyira a közönség. 
A másik pár esetében a Dancs Annamari által alakított Marietta, Fülöp felesége, új hódítót kapott. A magyar újságíró gyakornok, Szapáry szerepében ezen a két estén Laki Péter tűnt fel, aki már korábban is játszott a darabban a színházi titkár nem annyira jelentős figurájaként. Kerényi Miklós Máté és Szabó Dávid, a két "alap" Szapáry azonban a hétvégén a Fame bemutatójában volt érdekelt, így új beugróra volt szükség. Péter jópofa, aranyos volt, és bár úgy tűnik, hogy nem rendelkezik olyan tánctudással mint Máté vagy Dávid, jól alakította a karaktert, kellemesen szóltak a dalok tőle. Ugyanakkor a jelenléte nem volt elődeihez hasonlóan erős, így a páros energiája sem érte el a megszokott szintet, illetve túlbillent Annamari felé, aki kellőképpen idegesítő volt a hisztérika színésznő karakterét magára öltve.

Azt szokták mondani, hogy a szubrett és a táncoskomikus viszi el a tejfölt az operettekben, hiszen az ő tisztük, hogy vicces jeleneteikkel, akrobatikus elemeket tartalmazó táncukkal felszítsák a hangulatot a nézőtéren. Számomra a zenés színház legfontosabb eleme maga a zene és az ének. Persze nagyon jól szórakozom a poénokon is, tátom a számat a táncos jeleneteknél, de a lúdbőrt az énekhangok okozzák. Úgy is mondhatnám, hogy ha a tejfölt a komikus páros viszi el, akkor a tejszínt a primadonna és a bonviván, ha hangjukon kívül a színpadi személyiségük, játékuk is meghatározó. Ezen az estén számomra egyértelmű volt, kik vitték el a tejszínt.

Csodás élménnyel gazdagodtunk, amiért - és a korábbi előadásokért - nagy köszönet jár a stábnak, köztük a szólistáknak, az énekkarnak, tánckarnak, a nagyszerű zenészeknek és a karnagynak, Makláry Lászlónak.

Sajnálom, hogy lekerül a műsorról a darab, mint ahogy azt is, hogy - talán a Fame premierjének árnyékában - nem kapott nagyobb publicitást a színház részéről sem a búcsú, sem a fertőrákosi kirándulás. Pedig az egyszeri néző könnyen lemarad a műsorról lekerülő darabokról, ha abban a tudatban van, hogy következő évadban még láthatja! Talán a színház hivatalos oldalán a havi műsor menüben egy kis ráutaló megjegyzés segítene ...

A mielőbbi viszontlátásra, Bajadér!




Képek az előadásról a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház hivatalos oldaláról:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése